uniós támogatás

2016. április 14. 05:45 | Madár István

Így festenénk az EU-támogatások nélkül

Lényegesen kisebb növekedést produkált volna a magyar gazdaság az elmúlt években az uniós támogatások nélkül. A transzferek hiányában a nemzetgazdasági beruházások folyamatosan apadnának, illetve nagyobb mértékű lett volna a régió gyorsan fejlődő országaitól való leszakadásunk. Van még időnk javítani.

2016. március 30. 12:46 | Portfolio

Uniós pénzzel akartak csalni, de kézre kerültek

A napokban vádat emeltek egy több mint 180 milliós vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az ügy utóbb előkerült elkövetőjével szemben is - írja a napi.hu. Az ügyben négy embert már börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék. A vádlott azzal segítette már elítélt társait, hogy szlovákiai székhellyel egy fiktív céget alapított, amelynek közreműködésével hamis árajánlatot, megrendelőlapot, adásvételi szerződést és számlákat bocsátottak ki.

2016. március 16. 09:00 | Portfolio

Íme: ilyen az, amikor eltűnnek az EU-támogatások

Óriási visszaesést produkált az építőipar januárban: az előző hónaphoz képest 13%-kal, az egy évvel ezelőttihez képest 20,1%-kal esett vissza a termelés volumene. A zsugorodás oka, hogy az ágazatból már hiányoznak a 2015-ig lehívható EU-források.

2016. február 24. 14:21 | MTI

Renzi: reális a V4-eknél az uniós támogatások csökkentése

Reális mérlegelés tárgya, hogy az Európai Unió a jövőben csökkentse a négy visegrádi ország támogatását, amennyiben azok továbbra is elutasítják a menekültek befogadását - mondta az olasz miniszterelnök abban az interjúban, amelyet szerdán közölt a Právo című cseh baloldali napilap.

2016. február 19. 07:25 | MTI, Portfolio

Brüsszeli értesülés: Befenyítették a V4-eket

A fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfő, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében - közölte újságírókkal az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerő brüsszeli forrás péntek hajnalban.

2016. február 15. 11:29 | Portfolio

Példátlan lépésre készül az EMMI

Példátlan lépésre készül az Emberi Erőforrások Minisztériuma: a szabálytalanságok miatt felmondják a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal. A kormányzati ellenőrök ugyanis nyomát sem találták semmilyen értékelhető szakmai tevékenységnek a Farkas Flórián által alapított "Híd a munka világába" foglalkoztatási szövetkezet által összevásárolt ingatlanokban. Ez azt jelenti, hogy az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a szövetkezetalapításra felvett 1,2 milliárd forintnyi uniós pénzt, amit a záró eredményességi vizsgálat szerint szinte teljes egészében túlárazott, indokolatlan presztízsberuházásokra költöttek ahelyett, hogy a romák munkalehetőségét bővítették volna - számol be az Index.

2016. február 03. 16:30 | Portfolio

Vissza kell fizetnünk EU-pénzt a Budapest Szíve miatt?

Az Európai Bizottság jelenleg azt mérlegeli, hogy visszaköveteljék-e Magyarországtól azokat az uniós milliárdokat, amelyeket Brüsszel már kifizetett nekünk a Budapest Szíve programmal kapcsolatban - írta ma reggel a vs.hu saját körképében, amely szerint itthon is indult vizsgálat, de egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek. A Portfolio információi szerint a magyar és brüsszeli szervek közötti levélváltások a Bizottság hivatalos pénzügyi korrekciós javaslata előtti utolsó fázisban járnak, amelynek keretében Brüsszel mérlegeli az OLAF és a magyar szervek felőli, egymásnak ellentmondó információkat.

2016. február 03. 12:53 | Portfolio

Gyakornokot lehet felvenni EU-támogatásból!

Megjelent ma a gazdaságfejlesztési pályázati menetrendnek megfelelően a "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás, amelynek keretösszege 15 milliárd forint.

2016. január 28. 18:29 | Portfolio

Itthon gáncsolhatják el Lázár rendkívüli tervét

"Közlik veled, hogy indulsz a lóversenyen, de a futam előtt levágják a lábad" - érzékeltette az államapparátus zavarát a Figyelő egyik beszélgetőpartnere a Lázár János miniszter által minap bejelentett 2048 milliárdos uniós támogatás kifizetési cél kapcsán, amelyről múlt héten kormányhatározat is született. A hetilap körképe több példát említve rámutat, hogy nem Brüsszel, hanem sokkal inkább az itthoni folyamatok jelenthetik akadályát a felpörgetett uniós támogatás-kifizetési célnak.

2016. január 17. 06:35 | Portfolio

Szép csendben még kifizettek 15 milliárdnyi uniós támogatást

Bár január elején levették a kormány hivatalos pályázati oldalának címlapjáról a 2007-2013-as uniós támogatások kifizetési számlálóját, az elmúlt két hétben szép csendben még mintegy 15 milliárd forinttal tovább pörgött az összeg - figyelt fel a Portfolio az érdekes esetre. A legnagyobb részt ezekből társadalmi infrastruktúra-projektekre fizették ki gyors összesítésünk alapján.

2016. január 15. 09:59 | Portfolio

Lázár-bejelentés: nehéz lesz, de megugorható

Nem lesz könnyű, viszont nehéz lesz, de összességében megugorható - így foglalta össze álláspontját a Portfolionak Krisán László azzal a csütörtöki kormánydöntéssel kapcsolatban, hogy 2019 elejére ki szeretné fizetni a kabinet a mostani EU-ciklus összes támogatását. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója teljes mértékben támogatja ezt a döntést, hiszen szerinte senki nem kényszerít bennünket arra, hogy a 2014-2020-as ciklus pénzeit csak 7 évre elnyújtva lehet kifizetni. Ráadásul a felpörgetett kifizetéssel elkerülhető lenne az előző ciklus végén kialakult nagy rohanás is - tette hozzá

2016. január 14. 14:55 | Weinhardt Attila

Rendkívüli bejelentést tett Lázár! (2.)

A kormány a mai ülésén úgy határozott, hogy idén az uniós támogatások kifizetési célját 2048 milliárd forintban határozza meg, és ha ez sikerül, az ebben a munkában részt vevő államigazgatási kollégák 12 havi célprémiumot fognak megkapni - jelentette be a mai Kormányinfó tájékoztatón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetőjének talán ennél is nagyobb horderejű bejelentése az, hogy szavai szerint 2018 végére-2019 elejére az összes 2014-2020-as uniós pénzt ki szeretné fizetni a kormány a pályázóknak. Ez még a Portfolio által ősszel kalkulált legambiciózusabb kifizetési forgatókönyvnél is intenzívebb kifizetési pályát jelent.

2016. január 12. 13:41 | Portfolio

Mire költöttünk másfél év alatt 3300 milliárdnyi EU-támogatást?

A Portfolio Uniós források rovatának indulása, azaz 2014 augusztusa óta kereken 3300 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki a magyar hatóságok, amelynek 60 százaléka mindössze két nagy Operatív Programhoz kötődik - derül ki rövid összegzésünkből. Ezzel párhuzamosan a vállalkozói réteg számára közvetlenül is érzékelt pályázati források mindössze 255 milliárd forinttal emelkedtek, így nem véletlen, hogy sokan úgy is ínséges időket éltek meg az EU-pénzek terén, hogy közben tényleg ömlött a gazdaságba a támogatás. De hova mentek ezek a pénzek? Alább ezt mutatjuk be röviden.

2016. január 10. 12:08 | Portfolio

Tarolt a közép-magyarországi régió az EU-pénzek elnyerésében (2.)

A 2007-2013-as uniós ciklus nyertese egyértelműen az egyébként is legtehetősebb közép-magyarországi régió volt, hiszen a támogatások közel 32%-át nyerte el, noha eredetileg csak 8%-ot terveztek neki - mutat rá terjedelmes hétvégi körképében a Népszabadság, igaz a kiindulási alap nem helytálló. A lap szerint éppen az ellenkezője történt az elmúlt években annak, mint ami az uniós kohéziós politika fő célkitűzése lett volna, nevezetesen a gyengébbek, leszakadók támogatása. A cikk azokat a tényezőket is megemlíti, amelyek ezen jelentős eltérés mögött meghúzódnak, így a vidéki térségek cégeinek gyengébb tőkehelyzete, óvatosabb hozzáállása a pályázatok kötelező vállalásaihoz, valamint a sokkal kevesebb vidéki kutatóhely. Arról viszont nem tesz említést a cikk, hogy menetközben elérte az országot a 2008-2009-es gazdasági és pénzügyi válság is, ami a forrásfelhasználás arányaira is jelentősen rányomhatta a bélyegét.

2015. december 20. 14:13 | Weinhardt Attila

Bő 1000 milliárdos zuhanás jön az EU-források kifizetésében

"Előrejelzésünk szerint az uniós támogatások (mezőgazdasági támogatások nélkül) a GDP 6 százalékáról annak 2,5 százaléka alá csökkenhetnek, azaz nominálisan az 1000 milliárd forintot is meghaladhatja a visszaesés" 2016-ban - olvasható a Magyar Nemzeti Bank által a héten kiadott inflációs jelentésben. Ezek alapján az MNB-stáb egyértelműen pesszimista a kormány jövő évi uniós forrás-kifizetési terveit illetően, hiszen a kabinet legfeljebb néhány százmilliárdos eséssel kalkulál. A friss jegybanki előrejelzés így a néhány hete felvázolt Portfolio-forgatókönyvek közül a leginkább borúlátó (elméleti) pályával esik egybe, igaz ezzel együtt az MNB nem rontott a jövő évi GDP-előrejelzésén. Ezt azzal indokolta, hogy már gyorsan beépítette a számokba a kormány friss lakáspiaci élénkítő lépéseinek hatását is. Ami még ennél is érdekesebb, hogy az MNB-stáb 2017-re is csak kis gyorsulást vetít előre az EU-pénzek kifizetésben, amely még inkább borúlátó előrejelzésnek számít, ha ezt összevetjük azokkal a forgatókönyvekkel, amelyeket mi kalkuláltunk a kormányzati jelzések alapján.

2015. december 15. 10:59 | Portfolio

Így kaphatnak uniós pénzt jövőre a nagyvállalatok

Úgy juthatnak uniós forrásokhoz a nagyvállalatok 2016-ban, ha olyan projektekben vesznek részt, mely kis- és középvállalkozások számára közvetlen előnyökkel járnak. Hazai forrásból pedig 15 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást irányozott elő nekik a kormány, ha a fejlesztendő tevékenysége a feldolgozóipari ágak (TEÁOR 10-33) körébe sorolt ágazatok valamelyikébe esik.

2015. december 10. 10:07 | Portfolio

Átlépte a bűvös határt az EU-támogatások számlálója!

Ma délelőtt átlépte a kerek 9000 milliárd forintos határt a 2007-2013-as uniós források hivatalos kormányzati kifizetési számlálója. Ez azt jelenti, hogy már nagyjából 300 milliárd forinttal haladta meg a magyar költségvetés által a pályázók felé tett előzetes kifizetés azt a keretet, amit utólag majd várhatóan megkapunk Brüsszeltől. Ez azonban nem menne a költségvetés rovására a nemzetgazdasági tárca és saját információink alapján.

2015. december 04. 18:26 | Portfolio

Százmilliárdos EU-támogatásokat fizettetne vissza velünk Brüsszel?

Nagyjából 260 milliárd forint az az összeg, amelyet akár a 2018-as parlamenti választások előtt visszafizettethetne az Európai Bizottság a magyar kormánnyal a 2007-2013-as ciklusbeli uniós támogatásokból - vázolja a kedvezőtlen képet mai cikkében a vs.hu. A Portfolio meglátása szerint a cikk több félreértést tartalmaz, így visszafizetésről biztosan nincs szó, maximum arról, hogy bizonyos támogatási összegeket végül nem kapunk meg Brüsszeltől, így ennek anyagai terhei csak a magyar büdzsét érintik. A Bruxinfo friss értesülései szerint ráadásul már csak mintegy 80 milliárd forintnyi az az összeg, amely esetleg bent ragadhat a közös uniós kasszában a nekünk járó támogatásokból.

2015. december 01. 18:02 | Weinhardt Attila

Történelmet írt a magyar állam - Nem lesz ebből baj?

Hihetetlen mennyiségű, legalább 404 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki a magyar állam a pályázóknak novemberben - derül ki a Portfolio szokásos hó eleji elemzéséből. A friss szám természetesen új történelmi csúcs és felveti annak kockázatát, hogy a rendelkezésre álló 7 éves uniós keretet "túlköltjük", azaz már kizárólag a magyar büdzsé terhére pörgetjük a projektek zárását. Ez viszont ha tényleg így van, akkor az idei évi államháztartási hiányt akár érdemben is felfelé tolhatja.

2015. november 25. 11:36 | Weinhardt Attila

Bejelentették a nyolcpontos magyar gazdaságélénkítő csomagot!

Sürgősen végrehajtandó feladatok vannak abban a nyolc pontos friss kormányhatározatban, amely "A 2016. évi gazdaságnövekedés érdekében szükséges fejlesztéspolitikai intézkedésekről" címet viseli és azt célozza, hogy az idén extrém szintre pörgetett uniós támogatás kifizetés volumene ne szakadjon be jövőre, mert ez magával húzná a magyar gazdaságot. Az intézkedéscsomag a nyertes pályázóknak igen bőkezű pályázati előleget biztosítana, és míg az egyházaknak vissza nem térítendő épületenergetikai forrásokat szán, addig a lakosságnak kizárólag hitellel kell beérnie, 100 milliárd forint összegben. Utóbbi annak az 1027 milliárd forintnyi forrásnak egy részét jelenti, amely jövőre várható visszatérítendő és kombinált támogatások formájában. A csomag fel akarja pörgetni a környezetvédelmi, energiahatékonysági, a humánerőforrás- és közlekedésfejlesztés pályázati kiírásokat. Utóbbiak egyébként 1215 milliárd forintnyi pályázatot jelentenek és a 83 nevesített kiemelt projekt között felbukkan a budapesti hármas metróra szánt 125 milliárdos forrás is.

Részletes keresés